Csoda Alga, az életelixír

Az ismerősöm azt mondta, hogy egyek algát és jobban leszek. Ez komoly?

Ajánlott honlap:

A nyers növényi koszton élők egészségesek - ismeri el a tudomány kénytelen-kelletlen

2012.06.27. 14:22 CsodaAlga

A nyers növényi koszton élők egészségesek - ismeri el a tudomány kénytelen-kelletlen

A Washington Egyetem Orvostudományi Intézetének (St. Louis) kutatóit érdekelte a téma, hogy a kizárólag nyers növényi táplálékon élők - akik egyáltalán nem fogyasztanak még tejet, tejterméket sem, csak zöldségfélét, gyümölcsöt, dióféléket és csíráztatott magvakat nyersen, eredeti állapotuk megváltoztatása nélkül -, mennyire hajlamosak a csontritkulásra.

 

Vizsgálódásuk végén arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a nyerskosztos növényevők egyáltalán nem törékeny csontúak, csontjaik - noha nem vastagok - meglepően erősek.

18 nyerskoszton élő vegánt vizsgált a kutatócsoport. A kísérleti személyek közül a legfiatalabb 33 éves, a legidősebb 85 éves volt, és átlagosan 3,6 éve táplálkoztak ilyen szigorú módon.

Testtömegindexük 20,5 volt, az amerikai átlagnál valamivel kisebb, ami nem csoda, hiszen a nyerskosztosok alacsony fehérje- és alacsony kalóriatartalmú táplálékon élnek, mindamellett a testtömegindexük nem volt szélsőségesen alacsony, a normális értéken belül, annak közepe táján helyezkedett el.

(A testtömegindexet (BMI azaz BodyMassIndex) a testmagasság és a testtömeg arányából számítják, normál értéke 18,5 és 24 közé esik.)

A kutatók eddig úgy gondolták, hogy az alacsonyabb testtömegindexszel együtt jár a csontritkulás - ugyanis megfigyelték, hogy a túlsúlyos, illetve elhízott személyek nagyobb csonttömeggel (erősebb csontozattal) rendelkeznek. Tehát úgy vélték, hogy az elhízás, a nagy testtömegindex védi meg az embert a csontritkulástól. Most újra kell gondolniuk az elméletet...

nyerskosztosok D vitamin-ellátottsága, ami a csontok egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, nem csak hogy megfelelőnek bizonyult, de meglepően magas volt. Ez is ellenkezett a kutatók feltételezésével, akik azt várták, hogy az állati fehérje-, illetve a tejfogyasztás mellőzése miatt D vitamin hiánynak kell fellépnie.

Viszont alacsonynak találták a vegánokban a C-reaktív protein szintet - ami egy gyulladáskeltő molekula, és a szívbetegség és a cukorbetegség kockázatával mutat összefüggést.

Ugyancsak alacsonynak bizonyult egy másik kockázatot jelző faktornak a szintje: az IGF-1 növekedési faktoré, amit a mellrák és a prosztatarák kockázatával hoznak összefüggésbe.

A kutatócsoport vezetője, Fontana doktor a kutatási eredmények alapján azért még nem csap fel a nyers növényi táplálkozás propagandistájának, hanem csak azt ajánlja, hogy bőségesen fogyasszunk a zöldségek-gyümölcsök-teljes értékű magvak gazdag választékából.

Forrás: ReutersFuggetlen.hu

Szólj hozzá!

Isteni finom SMOOTHIE receptek

2012.06.20. 12:04 CsodaAlga

smoothies_fruit_web608_1340176716.jpg_350x261

 Mi is az a smoothie?

A Smoothie gyümölcsből vagy zöldségből pépesítés és némi hígítás után létrejött krémes

ital, melyet fogyaszthatjuk nyáron lehűtve jégkockával megspékelve vagy télen a meleg

szobában szürcsölgetve. Nevét az angol smooth szó után kapta, melynek jelentése sima,

egyenletes, puha.

A házi smoothie-k, turmixok készítése igazán egyszerű és rendkívűl egészséges.

Az év bármely szakában feltölti a szervezetünket természetes formában vitaminokkal.

A smoothiek lehetnek gyümölcs, vagy zöldségalapúak, édes vagy sós változatúak is.

A smoothiek általában nem tartalmaznak tejet, vagy joghurtot.

A kízárólag növényi összetevőkből álló italokat hívják smoothie-nak a tejjel, joghurttal elkészítetteket pedig turmixnak.

A természet csodálatos gyümölcsei, zöldségei közül válogatva, bárki pár perc alatt fenséges italokat készíthet magának.

ely vitamint, ásványianyagot, rostokat juttat

szervezetünkbe elősegítve annak működését, növelve ellenálló képességét. 

A nyár a Smoothie szezonja, májustól egészen szeptember végéig válogathatunk a friss,

zamatos gyümölcsök tárházából.

Mi kell a Smoothie elkészítéséhez? 

• Az első és legfontosabb alapanyag a friss gyümölcs, de az sem baj ha már kicsit

túlérett. 

• A hígításához használhatsz ásványvizet, gyógyteát, állati eredetű tejet, joghurtot,

növényi tejet ( ilyen pl. kókusztej, rizstej, mandulatej, hajdinatej). 

• A gyümölcsös smoothie-t ízesítheted friss citrommal, lime-mal, fahéjjal,

szegfűszeggel, kókuszreszelékkel, mandulaforgáccsal, természetes édesítőkkel

( méz,  juharszirup, agavé szirup , datolyacukor stb). 

• Az összeállításhoz szükséged lesz még egy turmixgépre vagy egy botmixerre,

ezzel fogod pépesíteni a gyümölcsöt és összekeverni a hígításhoz használt

folyadékkal és az ízesítő anyagokkal.

• Végül de nem utolsó sorban a fantáziád, melyet bátran engedj szabadjára és

alkosd meg saját smoothie recepted a kedvenc gyümölcseidből. Kísérletezz

kedvedre!

Hogyan készítsd el a gyümölcsös Smoothie-d? 

A megtisztított, megmosott gyümölcsöt darabold a turmixgépbe, tedd mellé az ízesítésre

és a hígításra használt anyagokat. Majd turmixold míg krémes, homogén nem lesz ( Kb. 5

perc ). 

Tehát 5 perc kell reggel, hogy egy igazán friss energiabombával kezd a napot. Ha többet

csináltál üvegbe töltve magaddal viheted az iskolába, munkahelyre, kirándulásra:)

Ime néhány igazán üditő smoothie recept:

Piros:  csodaszép piros smoothiekat keverhetünk bármely piros gyümölcsök keverékéből: eper, málna, cseresznye, meggy, ribizli, feketeribizli stb.

eper-cseresznye-ribizli,  feketeribizli-cseresznye, cékla-répa-alma-meggy, levendulás-cseresznyés-epres-banános

Zöld: sóska, spenót, saláta összeturmixolva bármely egyéb zöldségel vagy gyümölcsel. 

spenót-alma-banán vagy saláta-eper-alma, saláta-kiwi-alma, sóska-paradicsom-saláta, saláta-uborka-kapor, sóska-zeller-paradicsom

Narancssárga:alapja főleg a narancs, grapefruit, sárgadinnye, sárgabarack, mangó, ananász, sárgarépa,

őszibarack-narancs-mangó, ananász-sárgadinnye-barack,fejessaláta-sárgadinnye-naracslé, ananász-barack-répa-narancslé

Fehér: többnyire tejjel, vagy joghurttal készített italok

kókusztej-banán-alma, őszibarack-alma-kókusztej, banán-joghurt-öszibarack. öszibarack-körte-banán

 Az összetevők és a fűszerek szabadon variálhatóak! Egy pohár finom smoothie rengeteg vitamint tartalmaz, keverjük és igyuk őket minden nap! Egészségünkre!:)

Szólj hozzá!

A fenntartható éttermek látomása

2012.06.19. 22:37 CsodaAlga

Ilyen éttermeket szeretnék látni Budapesten is!:)

Szólj hozzá!

Hamarosan csodás egészséges étel és turmix receptek érkeznek!

2012.06.18. 23:19 CsodaAlga

csodaalga_gyumolcs_recept_1340054527.jpg_400x300

Már csak 1 nap...!

Szólj hozzá!

Egy német biológuscsoport most felfedi titkait!

2012.06.18. 23:17 CsodaAlga

Letölthető ingyenes Tanulmány

Az egészségmegőrzés titkai - valódi információ mellébeszélés nélkül

Elhallgatott tények, melyeket 100 ember közül csak egy ismer, pedig elengedhetetlenül fontos az egészségünk megőrzése - és a rák megelőzése érdekében.

          » Letölthető ingyenes Tanulmány!

          » Megdöbbentő cikkek a nagyvilágból!

          » 100.000 Ft értékű ajándék!

A Tanulmányt emailben kapod meg itt: http://csodaalga.hu

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása