Mindenki tudni akarja, hogy mi a titka azoknak, akik szinte emberfeletti teljesítményeket tudnak elérni. Tudni akarjuk, miért sikerül egyeseknek, míg másoknak nem. Miért szárnyal az egyik, és miért sikertelen a másik?
Olvass tovább, mert most leleplezünk egy titkot!
Szilágyi Áron olimpiai aranyérmes vívótól most megtudod, hogyan érte el, hogy az egész világ megismerje a nevét!
„Szilágyi Áron kardvívó világbajnok vagyok (azóta aranyérmes olimpiai bajnok lett!)
10 éve versenyzem egy olyan sportágban, ahol a napi formától függ, valakiből lesz-e olimpiai bajnok vagy sem. Számtalanszor előfordult velem, hogy nem ment a vívás, fáradt voltam, nem tudtam koncentrálni, esetleg betegség miatt el sem jutottam a versenyre vagy az edzőtábort kellett otthagynom, hogy ne fertőzzem meg a többieket. Teljesítményem hullámzó volt. Ezt éveken keresztül a balszerencse rovására írtam, de ma már tudom, Fortunának ehhez semmi köze.
Testi épségem megőrzésére és az egészségemre mindig megpróbáltam kellő figyelmet fordítani. Marokszámra vettem be a sportorvos által javasolt multivitaminokat, antioxidáns tablettákat, porcerősítőket. Mégis minden évben legalább háromszor megbetegedtem, edzéseken megfájdult a térdem, meghúzódtak a fáradt izmaim...
Bodnár Józsefhez is egy sérülésem alkalmával jutottam el. Ő adta szó szerint a kezembe a megoldást, a Green Gold Imune-t. 9 hónapja eszem (nem szedem, mert nem gyógyszer, hanem élelmiszer) az algát, emellett edzések és versenyek előtt fogyasztom a Kineto és Genio italokat és a hatás nem is maradt el.
Március óta megnyertem egy kvalifikációs világkupát, 3. helyezést értem el az Európa Bajnokságon, 6. lettem a Világbajnokságon és kvalifikáltam a londoni Olimpiára. (Időközben pedig fölényesen meg is nyerte!)
Az sem elhanyagolható, hogy az említett időszakban teljes mértékben elkerültek a betegségek és a sérülések. Az edzéseken már nem azért szól rám az edzőm, mert lustálkodom, hanem mert annyira energikusan csinálok mindent, hogy fél, elérem az emberi teljesítőképesség határait. Reggelente nem okoz gondot a felkelés, esténként pedig úgy alszom el, mint egy újszülött. Az életemet egy csapásra megváltoztatta az alga.
Kinek ajánlom a terméket?
Mindenkinek, aki élni akar, aki egészséges kíván lenni, aki többet szeretne kihozni magából és aki ezért cselekedni is hajlandó."
Hallgass az olimpiai bajnokra, és próbáld ki Te is az Imune-t!
Vedd meg gyermekeidnek is, akik a legjobbat érdemlik! Betegség és influenza helyett egészséget, energiát és örömöt!